Déri
Tamás vagyok, a Karriertervezés.hu szakértõje. 1968.-ban születtem
Tatán.
Iskoláimat
a Komárom-Esztergom
megyei Kocson, illetve Tatán végeztem. Tanulmányaimat
Budapesten folytattam, ahol tanári végzettséget
szereztem. A fővárosban, illetve Tata melletti településeken
tanítottam, majd Németországban éltem
3 évet.
1989 -óta foglalkozom felnőttképzéssel, felnőttoktatással, illetve munkaszervezetek fejlesztésével. Ma is nagyon élvezem a tanítást, és örömmel tölt el, hogy szinte naponta kapok visszajelzést olyan emberektől, akik az tanácsaink segítségéveljobbá tudták tenni az életüket. Eredeti hivatásomhoz hűen most is tanárnak tartom magamat, csak éppen olyan tanárnak, aki sokaknak megtanítja, hogyan lehetséges - a tárgyi ismeretek és törvényszerűségek - elsajátítása mellett azoknak a képességeknek az elsajátítása, amely kritikus helyzetekben is esélyt teremt az előttünk álló lehetőségek felismerésére, a helyes döntések meghozatalára. |